A felvezető Boszniához - Travnik

Az eddigi dimbes-dombos-dombos terület átvált zöldellő hegységgé. Mintha csak Ausztriában lennénk. Erdők, hegyek, patakok, óriási, többemeletes, többgenerációs családi házak szétszórtan a hegyoldalon. Egy dolog azonban „hibádzik”: Eleinte csak egy-egy, majd beljebb haladva az országba egyre több dzsámi és minaret üti fel a fejét, ami egy – az osztrák idegenforgalomban szocializálódott turistának gyorsan szemet szúr. Északról érkezve két megoldás mutatkozik első megállóként: Travnik, illetve Jajce. Mi most a keleti megoldásnál maradva Travnikkal nyitunk.

Majd ötvenezres bosnyák város, Közép-Bosznia kanton székhelye. A település első hivatalos említése a magyar történelemhez kötődik, ugyanis IV. Béla, miután megütötte a bokáját a tatárokkal, a további mellékhatások elkerülése végett mindenhol várat emeltetett, vagy éppen adókedvezményekkel arra sarkallta a helyi urakat, hogy maguk építsenek. 1244-ben tehát itt is megépült a vár, és erre az apropóra egy oklevél is született, amiben először tűnik fel a Travnik megnevezés. A vár azóta is áll, legfőbb szerepe aztán nem a tatárok, hanem a törökök ellen lett. A szabálytalan alaprajzú város a Bosna völgyéből Jajca felé irányuló völgy védelmét látta el. Ez mindaddig kulcspozíciót jelentett, amíg a török el nem foglalta Jajcét 1527-ben, aminek következtében Travnik elvesztette hadászati jelentőségét. Miután a török elfoglalta, védelmi funkciója megszűnt, börtönként, majd imahelyként működött tovább.

Travnik - vár

1699-től 1850-ig itt székelt a boszniai vezír, amihez egy reprezentatív városkép is dukált. Ezt a célt szolgálta a Bosanska, a város főutcája, ahol a legtöbb látnivaló is található. Itt található a legtöbb vezír türbéje (síremléke), a város két óratornya, valamint három dzsámi (imahely).

A dzsámik közül a leginkább egyedi az ún. Tarka dzsámi. Helyén már a 16. századtól imahely állt. Mai formáját 1815-ben kapta. Kétszintes, földszintjén a környék bezisztánja (vásártér) kapott helyet. A bejáratot hátul találjuk, mellette egy díszes tető alatt található ivókút (sadrvan) helyezkedik el. A muszlim vallásúak a napi ima előtt rituális fürdőt vesznek (megmossák arcukat, kezüket, lábukat). A dzsámi kapuján belépve fantasztikus arabeszkek (fényes csempéből készült virág és növényi motívumok) és egy pazar csillár játszik a szamárhátíves ablakokon beszűrődő fénnyel.

Az óratornyok órái alapvetően a napóra és az általunk is ismert óralap keresztezésével jöttek létre. Az iszlám tanítása szerint ugyanis a napi ötszöri ima mindig az adott nap napkeltéjéhez igazodik. Ezért minden nagyobb városban volt egy óramester, akinek a háza többnyire az óratoronyban, vagy ahhoz hozzáépítve volt, és akinek egy feladata volt: minden nap a napkeltéhez igazítani a nulla órát. Kérdezhetjük hogy akkor miért nem volt elegendő egy napóra?! A válasz egyszerű: a napóra a pontos időt csak napos időben tudja mutatni, akkor sem nagy távolságra, ugyanis a pálca számlapra vetített árnyéka mutatja a körülbelüli óraállást. Ez pedig távolabbi helyekről csak nehézkesen, vagy egyáltalán nem látható. Ezért állítottak óriási óratornyokat, hatalmas mutatókkal, amit még a környező szőlődombokról is könnyedén láthattak. Miután a vezír 1850-ben Szarajevóba tette át a székhelyét, a város hatalomban játszott szerepe csökkent. 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia feltételesen elfoglalta (okkupálta) Boszniát. Ezután 40 év Habsburg uralom követkekzett. Az óramester funkciója a török uralom végeztével lecsengett, munkáját egy automata, Ausztriából származó toronyóra vette át. Azért azonban, hogy a hagyományok is megmaradjanak egy napóra került az új óra alá.

A már említett Habsburg hatalommal megérkezett az iparosítás a város környékére. Az addig a török uralom 300 éve alatt Csipkerózsika álmát alvó városba megérkezett a vasút, megindult a szénbányászat. A település szerencséjére azonban mind a Habsburgok, mind pedig a későbbi jugoszláv állam kínosan ügyelt a belváros érintetlenségére. Ezért inkább egy új városnegyedet építettek fel a megsokszorozódott lakosság számára.

Ivo Andric - A Balkán esszenciája
Forrás: http://www.magyarulbabelben.net

Még a osztrák érában született a város és egyben a délszláv irodalom leghíresebb alakja: Ivo Andric. Ivo Andric a korszak délszláv történelmének és irodalmának Presser Gábora. Mindegy milyen téren, de meghatározó az, amit csinál. Ír horvátul, bosnyákul, szerbül. A Habsburg Monarchiában kezd írni, majd a Szerb-Horvát-Szlovénben folytatja, és a jugoszlávban teszi le a lantot. Írt lírai- majd epikus műveket, volt diplomata a hitleri Németországban, majd a tito-i Jugoszláviában. Mindegy azonban, hogy melyik korban, vagy éppen milyen műfajban alkot, de egy biztos: minden korra érvényes, időtlen műveket hozott létre és minden hatalom odafigyelt a szavaira.

Azok, akik szeretik a választékos nyelvezetet, egy adott régió több éves, akár évszázados történetének izgalmas, fordulatos leírását, érdeklődnek a délszláv kultúra és történelem iránt, azoknak kötelező olvasmány a később Nobel-díjjal jutalmazott: Híd a Drinán. A történet a Drina mellett fekvő Visegrad városában játszódik, és középpontjában -híven a címhez- maga a 17. században emelt (különben szemet gyönyörködtető és fantasztikusan megépített) híd áll. Az író a híd katatón, mozdulatlan mivoltán keresztül mutatja be a bosnyák nép történetét, sorsát. Ugyanúgy, ahogy a híd is évszázadok óta ott áll, úgy az ebben az országban élő népek is állandóak, csak az őket körülvevő hatalom változik folyamatosan. A story a 17. században veszi fel a fonalat a török hatalom kiteljesülése idején, és elvezet minket egészen az Osztrák hatalomig a 19. század végén. Tényleg egy borzaszóan jó könyv, ajánlom mindenkinek (akiknek ez nem elegendő: Travniki Krónika is elérhető itthon).

A város a mind a második világháborút, mind pedig a délszláv háborút megsínylette. Tito partizánjaival a környéken található hegyekben húzódott meg. A 90-es években pedig évekig Travnik és a környező terület jelentette a frontvonalat a horvát és szerb hadsereg között. Mind a mai napig élénken él a helyiek emlékezetében a háború jelentette szörnyűségek és a vérontás. Több ház a mai napig lövedéknyomokat mutat. Azonban nem szabad megfeledkezni arról a tettvágyról és tenni akarásról, ami a bosnyák népet jellemzi. Iszonyatos sebességgel újítják fel a sérült házakat, utakat, műemlékeket. De alighanem a történtek emlékezetből való kitörlésére több idő szükségeltetik. Ahogy megyünk fel a várhoz bal kéz felől található a képen látható graffity: „Never forget Srebrenica”.

Utalva ezzel a 90-es évek egyik legszörnyűbb népírtására, amit szerb szabadcsapatok követtek el a nem túl távoli Srebrenica muszlim többségű városában, a holland ENSZ csapatok asszisztálásával. Egy másik emlék, immár lefelé tartva a vártól egy kávézóhoz kötődik. A 90-es években Diana hercegnő az ENSZ jószolgálati nagyköveteként ellátogatott Boszniába és Travnikba is. Miután a panoráma végett fellátogatott a várba, lefelé betért egy kávézóba, ahol azóta is kint lóg a róla készült fénykép.

Ez a kávézó egyébiránt tökéletesen mutatja Bosznia 21. századi arcát. Kívülről ütött-kopott, bent tökéletesen rendbetett belső, fa borítással, pazar őrölt kávé illat, hibátlan kiszolgálás. Egy krémes presszó kávét ittam (a török kávé kondensz cukor kombóra ott és akkor még nem voltam felkészülve), 1 KM-ért (bosnyák konvertibilis márka, ca. 150 HUF). A háború során majd 800.000 bosnyák hagyta el hazáját és keresett Ausztriában, Németországban és Svédországban új jövőt. Miután most már évtizedek óta béke van, egyre többen térnek haza, hogy a kint megteremtett egzisztenciából az otthon maradottak is részesülhessenek. A külföldön gyűjtött vállalkozói és vendéglátói tapasztalatokat otthon igyekeznek kamatoztatni, segítve ezzel a szűkebb pátriájuk boldogulását. És ezt az élményt számtalanszor tapasztaltam Boszniában. Nincs átmenet. Vagyis nincs idő az átmenetre. Van a teljesen új és a nagyon régi. Van az új és a romos. Teljesen új étterem/kávézó (budapesti mércével is elfogadható) akna ütötte bombatölcsér mellett. Sétál át az ember Mostarban a templom melletti parkolóból a mostari Öreg hídhoz és a jobb oldali falon konstans golyónyomok figyelhetőek meg.

Must see (ca. 3 óra): 

• Séta végig a Bosanskán, 
• Tarka dzsámi, 
• Óratornyok, 
• Vár, 
• Cevap a Cevabdzinica Hari-ban.