Levada - Erőforrás, életforrás

Madeira egy csomó minden miatt egyedi: itt láthatsz a világon egyedül madeirai babérgalambot, csak itt ihatsz ponchát, csak itt ehetsz a mi hekkünknél is csúnyább halat (espada), és CSAK ITT tudsz levada túrákat csinálni. Képzeljétek csak el: babérfák alkotta alagútban túrázol, miközben melletted egy kőből készült patakmederben víz csordogál, mindez vastagon benőve mohával. Csoda. Legszebb levada túra pedig egyértelműen a Queimadas - Caldeirao Verde - Inferno hármas bejárása. De mi is az a levada?

Bár manapság már a lakosság döntő hányada a szolgáltatási szektorban dolgozik (főként idegenforgalom), korábban a mezőgazdaság volt a fő bevételi forrás. Nem mindig volt ugyanis Madeira a virágok szigete. A parkok helyén egykor óriási cukornádültetvények terültek el. Amikor az első telepesek megérkeztek, hosszasan gondolkodtak rajta, hogy akkor most mit is kezdjenek ezzel az amúgy tök jó kis szigettel. Két probléma volt csupán: mindenhol erdő volt és egy tenyérnyi hely sem volt, ahol a kontinensen megszokott normál mezőgazdasági művelést tudták volna folytatni. Az első problémán sajnos gyorsan segítettek: hajóépítéshez felhasználták a faállomány nagy részét, a fennmaradó fás-cserjés területeket pedig felégették. A nagy lejtésű hegyoldalakon a Szicíliában már régóta működő teraszos művelést vezették be. Mindössze egy olyan terület volt, ami kivételt képezett: a mai főváros Funchal környéke. Itt találkoznak össze ugyanis az óceán felé igyekvő patakok, amelyek lapályán megkezdhették a város nevét kölcsönző édeskömény termesztését. 

Oké, akkor termőföld pipa. Mi kell ehhez még? Csapadék. Az van. Csak egyenlőtlenül oszlik el. Míg az északi oldalon az átlagos csapadékmennyiség 1800 mm, addig ez délen "csak" 800 mm. Ezen kívül pedig a patakok nagy esésűek, így nehézkes az öntözés velük a teraszos művelésű területeken.

Mivel a legtöbb itt termesztett haszonnövény (banán, cukornád) nagy vízigényű, ezért a patakok, források vizét valahogy el kellett vezetni az ültetvényekre. Erre szolgáltak a vízvezetékek, amelyek kezdetben fából eszkábált csatornák voltak, majd később ezeket a lélekvesztőket egyre gyakrabban váltották le a kőből majd betonból készült vízvezetékekre. Mindeközben végig törekedtek a szűk csatorna alak megőrzésére, hogy ezzel is csökkentsék a szállított víz párolgási veszteségét. Mivel rendkívül előrelátóak a szigeten élők, ezért egyúttal szervizutakat is építettek a vezetékek mellé, hogy hiba esetén a karbantartók (levadeirók) könnyedén megközelíthessék azokat. Így váltak a levadák (a
szó a portugál levar, azaz 'vinni' igéből származik) a sziget vízigényét kiszolgáló csatornákká, és egyszersmind különleges turistautakká. Szerte a Földközi-tenger medencéjében találkozhatunk vízvezetékekkel, de sehol sem fejlesztették ennyire komplex rendszerré őket. A vízválasztó hegységen áthaladva több tíz kilométeren keresztül alagutakban folytatják útjukat a levadák, amit a 19. században gyakorlatilag függőleges sziklafalakba is kézi erővel vájtak, úgy hogy a munkásokat fonott vesszőkosarakban lógatták le a fal tetejéről, fákhoz, vagy sziklatömbökhöz rögzített köteleken. 

Készülve a globális felmelegedésre: víztározó szélkerekekkel.
Forrás: www.netmadeira.pt

Mivel mind a csatornák tervezése, mind a kivitelezése, mind pedig a karbantartása óriási anyagi tőkét igényelt, ezért főként a nagybirtokosok és a szövetkezetekbe tömörült kisbirtokosok engedhették meg maguknak. 1946-tól aztán a sziget kormányzata óriási fejlesztést harangozott be, aminek keretében a öntözhető földek nagyságát 110 km²-ről 320 km²-ra növelték 1.400 kilométernyi csatorna segítségével, amiből 85 kilométer alagútban halad. A madeiraiak életének minden területére hatással vannak mind a mai napig. A csatornák vize pörgeti ugyanis a mini vízerőműveket, amik a sziget energiaszükségletének az ötödét adják. A települések utcáinak mindkét oldalán levadák futnak. Ha valakinek vízre van szüksége, csak a ház mellett található privát ciszternájába irányítja a vizet a kertfalban kiképzett lyukon át, egy vaslap segítségével. A levadák többségét mára már államosították, de még így is folyamatosan fejlesztik őket. A legújabb projekt keretében például éppen felkészítik a szigetet a globális felmelegedésre, miután pár évvel ezelőtt a Funchal mögötti kiszáradt hegyoldal kompletten leégett. A sziget legcsapadékosabb területén -a Paul da Serra fennsíkon - óriási víztározókat hoznak létre, amiket a lezúduló csapadékvízzel feltöltenek és akkor nyitnak csak meg,

amikor a forrásokból táplálkozó levadák elapadnának (hozzáteszem, hogy korábban nem apadtak el). Ez pedig példaértékű: mivel ők túl kicsik, hogy változtatni tudjanak a világ klímáján, megpróbálnak a változásokkal együtt élni, mindezt pedig amennyire csak lehet a természettel összhangban teszik.

Must see:
PR6 túra - Levada das 25 Fontes
PR9 túra - Levada do Caldeirao Verde + Levada Inferno

Madeira - földrajz - Szerencsés szigetek

A sziget egyik endemikus állatfaja -
a madeirai babérgalamb. Forrás:
https://de.wikipedia.org/wiki/Silberhalstaube

Madeirának mindössze egy UNESCO világöröksége van, ez pedig a sziget ÉK-i részén fekvő babérerdő. Ha szeretnétek egy olyan helyen túrázni, ami megszólalásig úgy néz ki, mintha a jégkorszak előtti Európában túráznánk, akkor megtaláltuk a megfelelő túraútvonalat, irány a Caldeirao Verde túra Queimadasból. Itt ugyanis minden úgy maradt, ahogy a kontinensen volt, ugyanis itt nem volt jégkorszak. De hogy hogyan is alakult ki a sziget egyedi élővilága?
A növény és állatvilágnak, amely évmilliók alatt gyarmatosította Madeirát, alkalmazkodnia kellett a helyi körülményekhez: klímához, a vízháztartáshoz, a talajhoz, továbbá összetett kapcsolatrendszert  (versengőt, vagy szimbiotikusat) kellett kialakítania a többi élő fajjal.Néhány faj, amely eleinte sikeresnek tűnt ebben a hódítási folyamatban, és nagy, a szigetre kiterjedő populációkkal rendelkezett, végül természetes módon kihalt, azelőtt, hogy az ember megérkezett volna a területre (endemikus puhatestűek – csigák). A kihalásoknak vagy a fajok közti verseny az oka, vagy a természeti körülmények, elsősorban a mikroklíma megváltozása. A sziget parányi mérete miatt az itt meghonosodó élőlények külső környezeti változásra kevéssé tudnak reagálni, alkalmazkodni, és akár egy minimális eltérés az addig megszokottól is egy faj kihalásához vezethet. Az átlaghőmérséklet változása, a víz PH-értékének változása, vagy az élettér pusztulása, felaprózódása – például tűzesetek révén - , de ide sorolható a nem őshonos fajok behurcolása is, ezek ugyanis versenyre keltek és helyenként kipusztították az eredeti fajokat. Az ember megjelenése és tevékenysége, a bolygó környezeti állapotának leromlása, az éghajlat változása komoly veszélyt jelent Makaronézia törékeny és egyedi ökoszisztémájára és biológiai sokszínűségére. Más, a kontinensről származó fajok olyan mértékben megváltoztak morfológiailag, anatómiailag és genetikailag is, hogy új fajnak tekinthetjük őket. Ezeket nevezzük endemikusaknak, mert csak itt léteznek.

Famatuzsálem az UNESCO
madeirai rezervátumában.

A fajok, az élőhelyek, és az ökoszisztémák, amelyek ma Makaronéziában megtalálhatók, végső soron ugyanazok, mint amiket Dél-Európában és Északnyugat-Afrikában. És sokkal nagyobb lenne a hasonlóság a szigetek és a közeli kontinensek között, ha nem lennének ezek a szigetek ennyire szerencsések. Szerencsések, mert élvezve földrajzi helyzetüket, valamint az óceán védelmét, klímájuk nem változott drámaian a negyedidőszak eljegesedése során, amikor Európa megfagyott, és számos faj kihalt. A negyedidőszakban – 1,8 Mio-tól 20 ezer évvel ezelőttig -, több eljegesedés is történt az északi féltekén, ami visszafordíthatatlan folyamatokat indított be Európában, a Földközi-tenger vidékén és ÉNY-Afrikában. Ezeken a szigeteken élt túl, és folytatja útját a mai napig néhány európai, afrikai fajt, képezve ezzel egy rendkívül ritka és endemikus biológiai sokszínűséget.

Babérerdő - Fanal - Madeira, Forrás: https://de.wikipedia.org

Ha most szemléljük meg Makaronézia élővilágát, olyan mintha évmilliókat utaznánk vissza az időben, és azt a természetet látjuk, amelyek a jégkorszak előtt voltak éppen erejük teljében a Mediterráneumban. Madeira élővilága az ember 15. századi megérkezésekor egyfajta ökológiai csúcsponton volt. Az ökoszisztémák, az élőhelyek, és a fajok tökéletes egyensúlyt alkottak. Részben erre a mennyországra bukkant Philip Barker-Webb botanikus a 17. században. A makaronéz szigetek keletkezését és hasonlóságát tanulmányozva, ő jött rá először a közös és egyedi eredetre. Ezért javasolta, hogy a szigeteket kezeljék biogeográfiai egységként, amelynek ő adta a Makaronézia nevet. Ennek jelentése Szerencsés szigetek. 

Must see:

PR9 túra: Levada do Caldeirao Verde (ca. 16 km)